MISKOLCI HÍRHATÁR - Nyílt kártyákkal - Kiss Csaba válasza Rusznyák Gábornak

MISKOLCI HÍRHATÁR
   
 2018.12.16.
 Vasárnap
Ma Etelka napja van.
Holnap Lázár napja lesz.
   EUR árfolyam
   323,72 Ft
   CHF árfolyam
   287,44 Ft
   
   
   
   
   
   

 

MINDEN HÍR | AKTUÁLIS | SZÍNES | VÉLEMÉNY | RENDŐRSÉGI HÍREK | SPORT | KULTÚRA | TÖBB HÍRHATÁR | HELYBEN VAGYUNK!

    
2015. 04. 12. 18:36     


Nyílt kártyákkal - Kiss Csaba válasza Rusznyák Gábornak
„KISS CSABA ALKALMATLAN SZÍNHÁZVEZETŐNEK” Rusznyák Gábor rendező a miskolci helyzetről 2015.03.26.

A Revizor szerkesztősége elfogadhatatlannak tartja a miskolci polgármester „rapid megoldását”. A kirúgott színházigazgató, Kiss Csaba az elmúlt napokban számos fórumon kifejtette véleményét a színház helyzetéről, a művészeti tanácsról és a saját szerepéről. Ez viszont már szakmai ügy, ezért kértük meg Rusznyák Gábort, a művészeti tanács egyik tagját, a színház rendezőjét, hogy ő is foglalja össze, mi vezetett idáig.

Több ok is van, amiért muszáj írnom. A színházi szakma, túl a „what the fuck happened in Miskolc?”-on, számon kéri (többek között rajtam is), hogy vajh' hogyan tudok egy ilyen nyilvánvalóan fölháborító dologhoz asszisztálni, sőt némiképp helyeselni. De írásra sarkall az is, hogy volt igazgatóm, Kiss Csaba olyan mennyiségű tételesen cáfolható valótlanságot, csúsztatást hordott össze az elmúlt időszakban, ami önmagában is kinyitja az ember zsebében a bicskát.


Semmi kétségem afelől, hogy Kiss Csaba alkalmatlan színházvezetőnek. Afelől sincs kétségem, hogy helyes dolog volt az ő eltávolítása. Biztos vagyok abban is, hogy a politikai hovatartozásnak semmiféle szerepe nem volt az ügyben. Azt is nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy nem a semmiből jövő hirtelen felindulásból elkövetett palotaforradalom tette máglyára az áldozati bárányt. Ellenben teljesen egyetértek azzal, hogy ez a dolog barbár módon történt és későn. Túl későn. És azt tényleg ne adja nekünk a bennünket folyton áldó isten, hogy ebből precedens legyen.

Jogos a kérdés: ha ekkora volt a baj, miért nem előbb vagy miért nem mi tettünk valamit?

Olyan ez, mint amikor az ember tudja, hogy a családjában vagy baráti körében a rokon/barát otthon iszik, veri a feleségét, bántja a gyerekeket stb. Mit is teszünk ilyenkor? Mit lehet tenni? Leülünk vele beszélni. Szembesítjük. Rábeszélünk. Ő vagy hallgat ránk, vagy csak bólogat, vagy azt kommunikálja, hogy az ő családjával aztán minden a legnagyobb rendben van; jó, jó, vannak kisebb összetűzések, de hát melyik családban nincsenek, s meg kell érteni őt is, mégiscsak a felelősség, a család eltartásának súlya az övé... S nem mellékesen még azt is kéri: maradjon mindez köztünk, hisz ő egy megbecsült ember, tisztelik, szeretik, ne keltsük egymás rossz hírét. És marad minden a régiben. Ilyenkor mi a teendő? Jelentsem fel a saját rokonom/barátom a családsegítőnél, a rendőrségnél? Vagy verjem meg? Persze, a családon belülről kellene valakinek tennie valamit. Nekik a legnehezebb ez, de nekünk ez volna a legkönnyebb.

Én vagy mi azt választottunk, hogy az eredménytelen próbálkozások után szép lassan hátat fordítottunk ennek a „családnak”, és kerestük a továbblépés lehetőségét.

Kijelenthető, hogy nem a Csaba által elbagatellizált helyzet, a színházi mindennapok és a szerződtetési időszak túlhevítettségének tulajdonítható általános feszültség vezetett idáig, hanem már az első évad második felétől folyamatosan jelenlévő, napról napra és eseményről eseményre fokozódó, olykor heves vitákban, veszekedésekben, elszerződésekben, felmondásokban kicsúcsosodó, majd újra és újra mesterségesen lelohasztott (és a látszatra nagyon ügyelő, a nyilvánosságot kizáró, és ezért) a színházon belül maradó hosszú-hosszú folyamat végkifejlete volt, amiről azt mondja: „mint egy köztörvényest, úgy...”.

Miskolcon baj volt. Nagy. Az, hogy egy nemrégiben nyolc emberrel induló művészeti tanács (köztük egy igazgató, egy igazgatóhelyettes) által vezetett színház három év alatt átmegy egyszemélyi vezetésbe, szerintem épp annyira dermesztő kellene, hogy legyen a szakmám számára, mint a polgármester lépése. Igen, "ez egy Nemzeti Színház", igen, "192 éves, és több mint 300 dolgozóval". És többet érdemel annál, hogy egy ember személyiségének legyen kiszolgáltatva, főként úgy, hogy más lett ígérve.

Kiss Csabának vitathatatlan érdemei vannak abban, hogy a Miskolci Nemzeti Színház jelenleg azt jelenti, amit, ugyanakkor tény, hogy a színház sikeressége, a szakma és a közönség elismerése javarészt az előadásoknak, a művészi produktumnak köszönhető. Ennek majd’ 90 százalékát pedig nem Kiss Csaba hozta létre.

A „baj” nehezen fogalmazható meg, mert Csabát elsősorban nem szakmai hozzánemértése vagy rossz ízlése tette-teszi alkalmatlanná egy háromtagozatos színház vezetésére, hanem emberi jelleme (amely természetesen átitatta szakmai létezését is). Ettől kezdve van nehéz helyzete a művészeti tanács tagjának, a színházi dolgozónak, puccsolónak, kirúgónak, a folyósokon értetlenül mászkáló közvetlen munkatársnak, hiszen lehetetlen nem személyeskedőnek, nem szubjektívnek tűnni. Meglehet, hogy tévedek, rosszul emlékszem, pontatlanul fogalmazok, de muszáj kiírnom magamból valamennyit ebből, mert az mégsem lehet, hogy ez ennyiben és így maradjon.

Ahogy én láttam: a társulat és színház dolgozói számára az a bizonyos pohár Csaba két idei rendezése alatt telt be.

Tudni kell, hogy ezek a rendezéses időszakok fokozottan terheltek voltak a színház egésze számára. Ez részben érthető, hiszen „az igazgató rendez”, és ilyenkor mindenki kicsit jobban „odateszi” magát. Csaba eleve hosszabb próbafolyamatokat engedélyezett magának, s ehhez képest a próbaidőket is többször és rendszeresen túllépte, indokolatlanul túlterhelve főként a színészeket. Egy ilyen időszakban kapta a hírt a társulat, hogy megszűnik a művészeti tanács, és Béres Attila (valamikori igazgató-helyettes) végleg távozik a színházból.

A társulat és maga az alappillér (a művészeti tanács) is ekkorra már jelentős veszteségeket könyvelhetett el. Az elszerződések, felmondások, távozások mögött nem családi és egyéb okok húzódtak, nem a „természetes fluktuáció” okán távoztak a színház minőségét meghatározó egyéniségek, hanem azért, mert sem vezetőként, sem rendezőként nem tudtak Csabával együttműködni.

Hogyan jutottunk el idáig?

A művészeti tanács a kezdet kezdetén nyolc tagból állt. A második pillanattól együtt voltunk, együtt gondolkodtunk a közös társulaton, a színházon. Hat rendező és két dramaturg.

Az első évad végén történt valami: egy látszólag bagatell kérdésben a művészeti tanács leszavazta Csabát, de ő (akkor először) élve igazgatói hatalmával felülírta a döntést. Aztán jött egy komolyabb ügy: távozott Rácz Attila, a művészeti tanács tagja. Nemtelen ügy volt Csaba részéről, és részünkről is, hiszen nem álltunk ki Rácz Attiláért.

Ezzel párhuzamosan egy hosszú-hosszú folyamat is kezdetét vette, a Kiss Csaba és Béres Attila közötti, egyre súlyosbodó ellentét. Ez a második évadra teljes egészében ellepte a színházat. (Erről beszéljen majd bővebben Attila, ha akar, mint ahogy arról is, hogy az eredeti felálláshoz képest miért nem ő lett az igazgató, s hogy művészeti vezetőként miként is alakult ki az a feloldhatatlan ellentét közte és Csaba között.) Mindkettőjüknek vállalhatatlan és védhetetlen momentumaik voltak ebben az egyre elmérgesedő konfliktusban. Az viszont számomra – számunkra – is érzékelhető volt, hogy Csabának az együttgondolkodás a saját véleményének, szándékának a felerősítését jelenti.

Nem úgy indultunk, hogy „ő és mi”, mégis ez lett belőle. Csaba ezt Attilával magyarázta, azzal, hogy mi „egy követ fújunk” meg „az emberei vagyunk” – ez mérhetetlen ostobaság volt, és az a mai napig. Nyilvánvalóvá vált a számunkra, hogy Csabának nem való az igazgatás.

Tavaly januárban Béres Attila bejelentette, hogy elmegy, ha Csaba nem mond le a vezetői posztról. Mi is arra kértük, álljon fel, adja át a vezetést valakinek, ne ő csinálja tovább, mert nem jól csinálja. Csaba gondolkodott, majd azt mondta, ő marad, és Attila távozik, ha akar. Közben számtalanszor hangoztatta, mennyire terhére van az igazgatás, mert a rendezéseitől vesz el energiákat, hiszen ő művészembernek tartja magát.

Amikor együtt maradtunk (nyilván saját egzisztenciális kiszolgáltatottságunk, de az általunk Miskolcra hívott színészek okán is), úgy döntöttünk, hogy nem állunk fel együtt (noha ezt kellene tennünk), sőt meggyőztük Attilát, hogy ő se távozzon végleg, maradjon a művészeti tanács tagja, fogadjuk el, hogy pusztán az Attila-Csaba konfliktus volt az, ami miatt a dolgok nem működtek, s a továbbiakban próbáljunk ezen változtatni. Csaba ezt elfogadta, meghirdette az általános békét, amelynek részeként nem nyilatkozunk és nem bántjuk egymást. Attila maradt, de már akkor közölte, hogy ő szerepet fog vállalni a szombathelyi színházban. (Erre Csaba vagy nem emlékszik vagy nem akar emlékezni, hisz mostanság váltig állítja, hogy az újságokból értesült erről.)

Én akkor ott – és nem csak én – a lelkemben másfelé vettem az irányt.

Béke helyett a színházon kívül és belül Csaba ízlése kezdett elhatalmasodni. A művészeti tanács egy idő után semmiféle komoly szerepet nem tudott játszani; átment egy rendszeres őrsi gyűlés-szerűségbe, ahol ő mint igazgató meghallgatott minket, majd legvégül az lett, amit ő akart. Nem tudott és nem is akart döntési jogköröket megosztani – pedig a kezdet kezdetén ebben állapodtunk meg –, mondván: a felelősség az övé. Önkényes döntések jöttek, a mondatai egymás után oltották ki egymást, se következetesség, se egyenesség, se hitelesség nem volt már a szavai mögött, tulajdonképpen naponta lehetett kisebb-nagyobb hazugságokon, csúsztatásokon kapni. Mellette nem lehetett állni, mert egyrészt ezt ő maga nem akarta, másrészt már mi sem, hiszen a szemünkben mind emberileg, mind szakmailag vállalhatatlanná vált. Ő akarta volna ezt a mellé állást – számon is kérte –, de ezt már kizárta közös történetünk kiinduló pontja.

Az a bizonyos, itt-ott emlegetett tavaly októberi „beszélgetés” a Béres Attilával való végleges szakításról szólt, részünkről pedig arról, hogy így nincs értelme tovább folytatni. Kiss Csaba maga is többször meglebegtette, hogy feláll, bemegy a polgármesterhez és elmondja: ez a dolog nem megy tovább, neki magának sincs kedve így színházat vezetni. Írjon ki pályázatot, ez így tisztességes. Mi mondtuk: oké, legyen így. Ez egy közös kudarc. Szép kudarc, nemes kudarc, de végül is kudarc... Kiderült, hogy viccel. Tesztelt vajon minket?

Ez az egész kicsinység lenne, ha pusztán egy szellemi gittegylet széthullásáról lett volna szó, de eddigre az egész színház így működött. Bizonytalan, cselekvőképtelen, folyton tesztelt emberek, akik nem merik hinni, hogy értenek ahhoz, amit csinálnak, hiszen mindennel az igazgatóhoz kell rohangálniuk, aki vagy mond valamit, vagy inkább majd valamikor mond valamit. Torlódó bemutatók, utolsó pillanatra elkészülő díszletek, össze-vissza terhelt színészek.
S jött, ami jött: gályát elborító tengerár, „puccs a'la Latin-Amerika, hátba-döfés”, vagy vihar egy vidéki biliben, netán csak a rossz elnyerte méltó végkielégítését. Kinek, ahogy tetszik. (Ezt, az Ahogy tetsziket rendeztem volna jövőre, ha nincs az, ami...)
Szerző: Rusznyák Gábor
Forrás:revizoronline.hu





Kiss Csaba rendező válasza Rusznyák Gábor rendező nyílt levelére.

Megpróbáltam leválni rólatok, lezárni magamban Miskolcot, a méltatlan döntés után is higgadtnak, józannak maradni, de a médiában zajló önfelmentésetek, mosakodásotok olyan mélyen gázolt emberi és alkotói tisztességembe, hogy azt nem tudom szó nélkül hagyni. Két hete hordozom magamban ezeket a kérdéseket, próbálom elhallgattatni, csitítani őket. Nem értem: miért nem álltatok fel tisztán és becsülettel októberben, decemberben vagy februárban, amikor úgy éreztétek, hogy már nem tudjátok elviselni az én „zsarnoki stílusomat”? Nyolc hónap alatt miért nem hívtátok össze a társulatot, miért a hátam mögött készítettétek elő ezt a kínos merényletet? A kirúgásom előtti hét hétfőjén még arról beszéltünk Szabó Mátéval, hogy jövő januárban Az ember tragédiáját vagy a Liliomot rendezi, miközben ő már javában tárgyalt a polgármesterrel vagy közvetítőivel az igazgatói váltásról. Mi szükség volt erre a sötét játszmára?



Igen, voltak konfliktusok a prózai társulatban, természetesek is, gerjesztettek is. De melyik színházban nincsenek? Ám ezeket egyetlen társulat sem viszi ki a falak közül addig, amíg nem érdeke valakinek. Addig ezek a színház belső ügyei. Mint ahogy ti is, a hirtelen újjáéledt művészeti tanács első nyilatkozatával gyorsan „belüggyé” nyilvánítottatok minden konfliktust. Addig  nem volt „belügy”? Miért nem?



Különösen neked, Gábor, sokkal szerényebbnek kéne lenned a társulattal való konkfliktusok megbélyegzésében, hiszen a Radnótin is, a Krétakörben is a színészek kérésére állítatta le a vezetőség rendezésed próbáit. Olyan kisszerű, hogy most, amikor fut a szekér, és POSZT-ról POSZT-ra szállsz, megfeledkezel korábbi dolgaidról.



A másik, amit nem értek: köztudott, hogy a hatrendezős miskolci felállás a kaposvári aranykor nosztalgiájára épült. És most éppen te, Gábor, aki Kaposváron nőttél fel, természetesnek, sőt dícséretesnek tartod, hogy a rendezők egy része (mert Keszég Laciról ésSzőcs Arturról még legrosszabb álmaimban sem feltételezem a puccsban való tevékeny részvételt) a politikához fordul segítségért? El tudod képzelni, hogy elődeink a pártbizottságra szaladnak, mert az igazgató döntései vagy a társulat „hangulata” nem tetszik nekik?

Szakmánk tisztességesebb része húsz éve azért küzd, hogy a politikát távol tartsa a színháztól – ti pedig a hátsó ajtón át kiszolgáltattátok a Miskolci Nemzetit a polgármesteri hivatalnak – a titkárnő hívogatta fel a kiválasztott színészeket meghallgatásra, elbeszélgetésre, és jegyzőkönybe vették értetlen, zavart vallomásukat, hogy az igazgató ellen felhasználják. És nektek ez ellen szavatok sem volt!? Azt írod álszent módon: „… ne adja nekünk a bennünket folyton áldó isten, hogy ebből precedens legyen”. Ez az, Gábor! Ez maga a precedens! Ki lehet ettől kezdve biztonságban, ha az ország legnézettebb vidéki színházának– amely szakmailag is, anyagilag is kiváló helyzetben volt–, a vezetőjét egy nap alatt komolyabb indoklás nélkül fel lehet állítani. Ti önnön rendezői ambícióitok érdekében átengedtétek a színház sorsáról való döntést annak a mámoros hatalmi érzésnek, hogy egy politikus bármit megtehet, mert neki nincs felelőssége. A felelősség a szakmáé. Ezt Kriza ki is mondta:„a politika ne csináljon színházat”. Rátok, a művészeti tanácsra hivatkozott, miközben példátlan szakmaiatlansággal a szerződtetési időszak közepén, félig lekötött évaddal, tíz perc alatt megszavaztatta a sebtében összerántott Fidesz-frakcióval a „Kiss megy, Szabó jön” felállást. A képviselők java része azt sem tudta, ki az a Szabó Máté. De a „hatalmas feszültségre” hivatkozva emelték a kezüket.



És hogy mennyire gerjesztett volt ez a „feszültség”, az is mutatja, hogy az akkor még hetente ülésező művészeti tanács december elejére a jövő évadi repertoár  háromnegyedét összerakta. Az átmenő produkciókkal együtt Rusznyák Gábor kettőt, Szabó Máté kettőt, Keszég Laci egyet, Szőcs Artúr hármat, én pedig kettőt rendeztünk (volna). A polgármester is elégedett volt a színházzal, a város az ő ajánlására engem terjesztett fel „Érdemes művész”-díjra. (A színház tavaly Görög Lacit, idén Szegedi Dezsőt terjesztette fel a kitüntetésre.) Januárban-februárban sokat dolgoztunk, négy bemutatónk, egy nemzetközi fesztiválunk (SZEM) és egy debreceni bérletsorozatunk volt a Padlásból. Feszült és fáradt volt a társulat, de négy jól sikerült bemutatónk volt, köztük az Erdély, a színház idei POSZT-os előadása. Közben folyamatosan érkeztek az ármánykodás hírei, suttogások folyosón, büfében – érezni lehetett, hogy valami készül, átalakulóban a társulat. A régiek mellé új rendezők jönnek: Lukáts Andor, Zsótér Sándor, Kesselyák Gergely, Zakariás Zalán, Kulcsár Noémi, Vidovszky György. És új színészek is hatan-heten. Szerintem azt nem tudtátok megemészteni, hogy a színház jövőre művészeti tanács nélkül is működni fog; amit egyébként ti magatok döntöttetek el 2014 október eleji ülésünkön. Soha egyikőtök sem mondta, hogy jövőre nem akar itt rendezni, senki nem mondta, hogy elege van Miskolcból. Csak hátulról, a politika fülébe.



Azt írod, Gábor, hogy bár kétségtelenül vannak érdemeim a dologban, a „miskolci előadások 90 százalékát” ti rendeztétek. Ez igaz, nem is vitatom, sőt! De utána, a premier másnapján ti hazautaztatok vagy kinyitottátok az új olvasópróba példányát Kecskeméttől Szombathelyig, és ezt a színházat, bármilyen nehéz belátni, a maga gazdagságával, műfaji sokszínűségével, kül- és belföldi kapcsolataival, fesztiváljaival, egyre izgalmasabb balettegyüttesével, 60 milliós színházi nevelési programjával és országosan elismert színes arculatával mégiscsak az én napi 10-12 órás munkám teremtette. Ti rendeztetek, én színházat csináltam. És az bánt a leginkább ebben a történetben, hogy most sem érzitek annak a súlyát: úgy mérgeztétek meg Miskolc szellemét, hitelét a nézők előtt, hogy cserébe semmit nem adtatok. Volt egy jól működő, izgalmas, sokszínű, mindenre nyitott színház, most van egy botrányoktól zajos, ármánykodástól és rosszféle politikai döntésektől vezérelt bizonytalan jövőjű hely.



Bizonytalan, mert nem árultatok el semmit abból, hogy mi lesz. Hogy a művészeti tanács, mely a tetszhalálból visszatért megveregetni a polgármester vállát, megmarad-e jövőre is? Ugyanúgy fog működni, mint eddig, állandó státusszal? Egy szombathelyi és egy kecskeméti főrendező melléküzemágaként? Komolyan vehető ez? Hogyan fog működni: telefonon, SMS-ben, e-mailen keresztül?

És Szabó Máté, aki megbízott igazgatóként a társulat érdekében a színház élére állt és – mint nyilatkozta – valószínűleg pályázni is fog, közben ősszel Kolozsvárott Wagnert, utána az Operettben Sybillt rendez. Így fogja igazgatni a  három tagozatos miskolci színházat két rendezés közben? Skype-on? Vagy  akkor már nem ő lesz az igazgató?! Van esetleg egy másik forgatókönyv, amiről senki nem tud? Megnyertétek a színházat, miért nem játszotok tiszta lapokkal? Az egyetlen érvetek, hogy én rosszul csináltam.



Tisztességtelenek vagytok, Gábor, és felelőtlenek! Ti nem színházban gondolkoztok, csak a saját rendezéseitekben. Három évad alatt a Frei Café és a Városháza közötti 800 méteren alig léptetek túl, és most megkérdőjelezitek mindazt, amit a színház – az előadásokon túl – szellemiségben, kitekintésben a városnak adott.  Nem voltatok itt, így is nem tudjátok, hogy mit vesztek el.



A jövőre tervezett kamaraoperát (Purcell: Dido és Aeneas) leállítottátok, a Miskolci Balett új meseelőadását (Debussy: Játékdoboz) lefújtátok. Az iskolákkal való modellértékű együttműködés gazdátlan, a nemzetközi SZEM fesztivál sorsa bizonytalan. A szakmában gyanakvás és döbbenet. A színházszerető közönség egyre feszültebben figyeli a történteket. A főszponzorok kihátrálnak – mert a pénz menekül a botránytól. Senki nem érti: miért kellett ezt a jól működő színházat egyik napról a másikra „rendbe tenni”.

És mivel a valóság a legmerészebb dramaturg, lehet, hogy „odafenn”  egyszercsak megelégelik Miskolc kulturális forradalmait, kevésnek találják Máté rokonszenves bizonytalanságát, a háttérben maradó Béres kapcsolatépítő ügyességét, a művészeti tanács bátor hallgatását, és egy új, még senki által nem sejtett nevet dobnak a pályázat kalapjába. És akkor elmondhatjuk Gogol hősével: „Uraim!... Revizor érkezett!”

Szerző: Kiss Csaba
Forrás:szinház.hu
Fotó:Éder Vera
 


További hírek

  Veszprém mellett döntöttek
2018. 12. 15. 02:12 pecsi-hirhatar.hu
  Jászapáti Petra magát is meglepte a győzelmével
2018. 12. 14. 20:58 szegedi-hirhatar.hu
  Bródy nemzetközi antifasiszta díjat kap Rómában
2018. 12. 14. 16:23 hirhatar.hu
  Brutálisabb jövőt jósol, mint a rabszolgatörvény a felállítandó közigazgatási bíróság
2018. 12. 14. 16:13 hirhatar.hu
  Míg az utcára figyelünk, történt egyéb botrány is a törvényhozásban
2018. 12. 14. 16:13 hirhatar.hu
  Felébredt Szili Katalin is és megnyugtatta a kárpátaljai magyarságot, hogy mellette áll
2018. 12. 13. 13:03 hirhatar.hu
  Böjte atya nem a kemény migránsoktól fél, hanem a puha keresztényektől
2018. 12. 13. 13:03 hirhatar.hu
  Tegnap este az utca írta meg Orbán péntek reggeli beszámolóját
2018. 12. 13. 13:03 hirhatar.hu
  Idén először
2018. 12. 12. 22:22 pecsi-hirhatar.hu
  Idén 27 millió forintot fordít a város tehetséges hallgatók támogatására
2018. 12. 12. 19:17 szegedi-hirhatar.hu





IMPRESSZUM | MÉDIAAJÁNLAT | SZABÁLYZAT | HÍRLEVÉL

(c)2o15 Hírhatár Lapcsoport