Szögi Imre, Csobaj polgármestere köszöntötte a vendégeket, köztük Dusik Margitot, Soltész Teréziát és Somogyi Ilonát, helybéli málenkij robot túlélőket. Kifejtette, hogy az emléktáblával nagy erkölcsi adósságot törleszt a község. Kitért arra, hogy a „kis munkából” 22 hónap kényszermunka lett a Donyec-decencében.  Csodának tekinthető, hogy az embertelen körülmények ellenére a 49 rabból 47-en, ha betegen, leromlott állapotban is, de hazatértek. Ártatlan civilek voltak, akik elhurcolása ugyan olyan bűn, mint a zsidók deportálása volt, ezért erkölcsi, anyagi kárpótlás illeti meg az áldozatokat. Erről a rémségről is beszélni kell, emléket állítani az elszenvedőinek.

„Hetven évvel ezelőtt, 1944 őszén vette kezdetét Magyarország szovjet megszállása, amely hihetetlen pusztítást, rablást, a civil lakosság szenvedését hozta magával” – helyezte történelmi térbe az eseményeket dr. Mengyi Roland.  A korszakot  két kifejezés jellemzi a legjobban, a „davaj csaszi”, a rablás és a „málenkij robot” a kényszermunka szinonimája.  A kommunista, szocialista idékben hiába próbálták felszabadításként beállítani a szovjetek bejövetelét, valójában csak egyik megszállót felváltotta a másik.

A Csobajon történtekről is megemlékezett a közgyűlés elnöke, amikor az 1945. január 24-én elhurcolt 49 polgárról, nőkről szólt. Ecsetelte a Donbasz ipari övetzetben végzett nehéz munkát,  az embertelen viszonyokat. „ Mi adott erőt a túléléshez? A hit Istenben, a család- és a haza szeretete. Ez a három ami végül hazahozta a túlélőket” – vont mérleget dr. Mengyi Roland, aki felhívta a figyelmet az emlékezés fontosságára.

Darvas László római katolikus plébános megáldotta, megszentelte az emléktáblát, amely előtt a község diákjai az elhurcoltakra emlékezte 49 mécsest gyújtottak.